New York - 2024. június 20. - Szabadság-szobor, Ellis Island, Oculus, Brooklyn
A képek kattintásra nőnek
Reggel Manhattan déli csücskébe mentünk, ahonnan a Liberty- és Ellis Island-re vivő hajók indulnak.
A sorbanállást egész jól megúsztuk, mert fél óra-45 perc várakozás és 15 perc hajókázás után a Liberty Island-en voltunk, ami Lady Liberty-nek, azaz a Szabadság-szobornak ad otthont. Nagyon szép és különleges élmény látni a szobrot ilyen közelről (főleg délelőtt, amikor pont rá süt a Nap... csodás!), de a két múzeum is, amit ezáltal meglátogathattunk, bőven megérik a 25 dolláros komp jegyet (a múzeumok ingyenesek, csak a kompra kell fizetni – átúszni nem ajánlott :P ).
Körbejártuk, megnéztük a szobrot (van egy méltóságteljes hangulata), majd bementünk a Statue of Liberty Museumba, ahol 2-3 órát is simán el lehet tölteni, ha az ember nem fagy meg addig, mert a légkondi kb. 18 fokra van állítva (mint mindenhol itt). Volt audioguide, ami még érdekesebbé tette a kiállítást: megtudtuk, hogyan és miért fogalmazódott meg a szobor ötlete egy francia politikus fejében, milyenek voltak az első makettek, hogyan dolgozott a szobrász és a csapata (gipsz minták, arra fa makett, és azon kalapálták ki 2.4 mm-esre a réz lemezeket), hogy oldották meg, hogy a szobor szállítható, de stabil is legyen (ebben Eiffel is segített a szobrásznak), miért pont ezt a szigetet választották ki, hogyan gyűjtöttek rá pénzt a franciák és az amerikaiak is.
Érdekes történet: a megállapodás úgy volt, hogy a szobor a francia nemzet ajándéka, de a talapzatot az amerikaiak állják. A szobor elkészült, darabjait itt-ott már ki is állították (kevés pénzért fel is lehetett menni a fejébe pl.), de a talapzat még sehol, mert nem gyűlt rá ki a pénz. Ilyen szatirikus képek jelentek meg az újságokban:
Egy magyar származású újságíró, életművész – Joseph Pulitzer – találta ki, hogy a lapjában megjelenteti mindazok nevét, akik adományt küldenek a talapzat építésére. Fél éven belül összegyűlt a fennmaradó 100.000 dollár (ami egyes internetes infláció számoló oldalak szerint mai értékben kb. 3 millió dollár), és az adományok nagy része kis összegű, 1 dollár alatti volt (ami mostani értékben kb. 32 dollárt ér, állítólag). Tehát van értelme kis összeget is adományozni, mert ilyen eredményt lehet elérni vele, ha elég sokan vagyunk! Pulitzernek is jól jött ez, mert sokkal többen megvették az újságját, mint azelőtt.
Szó volt a kiállításon még arról is, hogy 1886-ban, amikor a szobrot felavatták, még azért volt mit tegyen az Új Világ is azért, hogy valóban büszkén hirdesse a szabadság ideáját. Az avatáson egy feminista csoport tüntetett, hogy miért női szobor lett, amikor a nőknek akkoriban még nem volt szavazati joguk.
Volt egy kis rész arról is, hogy milyen embercsoportoknak mit jelent/jelentett a Szabadság-szobor.
Ezeket a háttérinfókat tudva újra körbejártuk a kis szigetet és
felszálltunk a kompra, ami átvitt Ellis Island-re.
Az Ellis-szigetre érkeztek a bevándorlók 1892-1954. között, itt voltak alávetve a III. osztályon utazók a kötelező orvosi és jogi vizsgálatnak (az I-II. osztály utasatit a hajón vizsgálták meg, valószínű nem annyira szigorúan). Az Ellis Island Immigration Museum is olyan hely, ahol több órát lehet eltölteni, annyira különleges kiállításai vannak.
Az első, amit megnéztünk, a konkrétan ebben az épületben zajló bevándorlási procedúráról szólt. Egy nagy teremben kezdtük az audiguide-os sétát, ahova az utasok is érkeztek. Ugyanazon a padon ülhettünk, amin ők is! Itt vártak, csomagokkal, tömegben, zajban, egy teljesen új világba érkezve, sokszor angolul nem is tudva, fáradtan, ráadásul azzal a tudattal, hogy ha valamit nem találnak rendben, akkor a következő hajóval hazaküldik őket, pontosabban nem is haza, hanem abba a kikötőbe, ahonnan indultak – aztán onnan fel is út, le is út. Az audioguide-ot még életszerűbbé tette, hogy olyanok is meséltek az élményeikről, akik itt, az Ellis Island-en vándoroltak be Amerikába annak idején.
Azokat, akik nem tudtak angolul, tolmácsok segítették. Előfordult, hogy a tolmácsok a válaszokat úgy fordították angolra, hogy kedvezőbb elbírálásban legyen része a bevándorlónak.
A bevándorlók egy része New Yorkban maradt, de nagy részük tovább utazott vonattal.
Ha valami nem volt rendben, akkor a szigeten kellett
maradni, akár hetekig.
A múzeumban két kiállítás volt még: Amerika benépesülése úgy általában és a modern kori bevándorlás Amerikába. Mindkettő nagyon érdekesnek tűnt (számomra főleg a modern kori) – de már nem volt elég idő alaposan megnézni ezeket a kiállításokat, mert elrepült az idő, 5 körül volt már és zártak. Az összes mai kiállítás nagyon megfogó volt és az volt az érzésem, ahogy haladtam, hogy egyre érdekesebbek a látnivalók.
Ezután visszamentünk Manhattanbe. Egy hamburgerezés után megnéztük az Oculust –
nagyon különleges metróállomás és bevásárlóközpont. Van egy hangulata 😊
Mellette van a One World Trade Center és a 9/11-es emlékhely is, amiket most nem néztünk meg közelebbről, mert már zárva voltak.
Átmetróztunk Brooklynba, hogy megnézzük a hidakat a folyópartról. Nem fogjátok elhinni, de a metróállomásról kijőve egy kis parkban szentjánosbogarakat láttunk!!! Gyerekkorom óta nem láttam, így nagyon-nagyon megörültem 😊Nem jött, hogy higyjem, hogy otthon már nincsenek, de New Yorkban igen.
15 perc séta után ez a látvány tárult elénk:
Itt kigyönyörködtük magunkat, majd körülbelül 50 perc-1 óra
alatt értünk a szállásra.
Mai járkálásunk:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése