Tokió - 2.nap

A második nap elején egy, a hostelben megismert spanyol lánnyal indultunk el a városba, megnéztük a Shibuya negyedben lévő híres gyalogátjárót, ami ... igazán nem több, mint egy gyalogátjáró, és kisebb is, mint amilyennek gondoltam. Mondjuk tényleg látványos az az embertömeg, ami ott átvonul. Mellette van a Hachiko szobor (látta valaki a filmet? Megéri megnézni :) ), nekem az nagyon tetszett. 

A Shibuya negyed szintén nagyon felkapott, tele bárokkal, üzletekkel, reklámokkal, stb. Innen más irányba indultunk, én elmentem egy Ginkgo Avenue nevű helyre, ahol két sorba vannak ültetve a ginkgo fák, és pont most volt a koyo, vagyis a levelek sárgulásának ideje. Tényleg gyönyörű volt a virító sárga az égszínkék háttérrel. 

Persze erre nem csak én, hanem még vagy 500 más személy volt kíváncsi egy időben :) így az emberek felváltva pózoltak a fák előtt. Csak egy kis emlékeztető, hogy egy-egy jól beállított fotó mögött (pontosabban előtt) mi is van ;)

Innen elmentem a Shinjuku állomásra (amiről megtudtam, hogy a világ legforgalmasabb vonatállomása - állítólag naponta 3.5 millió ember megy át itt...nem csoda, hogy kilométereken keresztül húzódik az állomás épülete a föld alatt) ahol vettem magamnak egy Welcome Suica kártyát. Ez olyasmi, mint Londonban az Oyster card, a lényeg, hogy fel kell tölteni pénzzel, és amikor az ember a tömegközlekedést akarja használni, csak be kell csipogtatni az automata kapukon. Egy csipogás, amikor bemész az induló állomásra, és még egy csipogás, amikor kijössz a végállomáson. A rendszer tudja, hogy ez az út mennyibe kerül, és annyit vesz le a kártyáról. Zseniális! Ha váltanod kell közben, akkor is ki- és újra be kell csipogtatni a kártyát, tehát külön számolja fel. Amúgy egy út ára az itt töltött időm alatt általában 150-300 yenbe került, ami kb. 5-10 lej, nem is rossz, ha azt vesszük, hogy 10+ km-es távolságokat is megtettem időnként. Ja, és még egy dolog: ha nincs elég pénz a kártyán, vagy véletlenül rossz jegyet vett az ember, semmi gond, nem büntetnek meg hatalmas összegekkel, hanem a "fare adjustment machine"-nél ki lehet fizetni a különbözetet és kész (hanem a kapu nem nyílik ki).

Az állomástól nem messze található a Metropolitan Government Building, ami a város épülete, ugyebár, és olyan rendesek, hogy ingyen felengednek a 45.emeletre, ahol nem mindennapi kilátás vár: 

Szerencsém volt, hogy a Fuji hegy is épp látható volt. Mindenki örült neki, ahogy a lift ajtaja kinyílt, az emberek azonnal ahhoz az ablakhoz sereglettek, ahonnan a Fuji-san (így mondják a japánok) látszott. Megvártam a naplementét, látni szerettem volna a kivilágított várost:) Hát, a képek magukért beszélnek.

Az a sötét folt a Shinjuku Gyoen Park, a "Central Park".

Innen megéhezve indultam tovább, és szerettem volna kipróbálni egy izakaya-t, ami itteni kisvendéglő. Egy utcát kerestem, ahol több ilyen hely van, olvastam róla, hogy nagyon hangulatos, de nem volt könnyű megtalálni, végül úgyis én győztem. Érdekesek az itteni vendéglők, a szakácsok egy pult mögött főznek, egy jegyautomatánál kell kiválasztani a kért kaját, a cetlit odaadni az egyik szakácsnak, és várni a sorban, amíg meglesz a vacsora. A székek a pult mellett vannak, úgyhogy páholyból nézhetjük a főzicskézést. Ezen az estén a gyoza-t próbáltam ki, ilyent én is készítettem otthon, de nyilván jól esett, hogy most nem én kellett bíbelődjek vele. Két adagot is kértem, és az ára is nagyon barátságos volt, kb 15 lejbe került.

Annak a pohár valaminek azt hittem, hogy egy jó kis jegestea. Hát, nem. Vagyis lehet, hogy az, de számomra nagyon rossz ízű volt. Később utánanéztem, valószínű árpatea volt.

Omoide Yokocho, a híres utca.

Folyt.köv. :) 

Előző bejegyzés: Tokió - 1. nap

Következő bejegyzés: Tokió - 3.nap