Tokió - 4. nap

Ma már nem volt olyan szép idő, mint az előző napokon. Gondolkoztam, hogy menjek el egy városon kívül lévő helyre, de végül arra gondoltam, hogy ha már végre kezdtem megkedvelni ezt a gigászi helyet, akkor maradjak itt ma is. 

Hűvös volt, a hely, ahova el akartam menni (Imperial Palace) zárva volt, a park nem volt túl szép, s ráadásul kezdett esni az eső.

Elmentem egy ingyenes kiállításra az egyik bevásárlóközpontba, Intermediatheque a címe. Természettudományi múzeum volt, állatcsontvázak voltak többségében, és bár a kitömött állatokat soha nem szerettem, a csontvázak meglepően érdekesek voltak! Soha nem gondolkoztam például azon, hogy milyen lehet a béka csontváza ugrásra kész pozícióban, hát itt azt is megláthattam, a zsiráf, ló, bálna, fóka, különböző halak (na azok csontváza ismerős volt :P ), madarak, stb. mellett. A múzeum filozófiája ez: 

Vagyis ne fotózz, hanem légy a pillanatban. Teljesen korrekt. Azt vettem észre magamon, hogy mindent sokkal jobban megfigyelek így, mintha végigkattintgatnám a kiállítást.

Ezután még jobban kezdett esni... már azon gondolkoztam, hogy hazamegyek, mosok, stb, de a neten nézelődve megláttam egy hirdetést a TeamLab Planet című kiállításról, és annyira megfogott, hogy le is foglaltam egy jegyet és bevállaltam a 35 perc vonatozást arrafelé. Abszolút megérte! 

A bejáratnál megkértek, hogy vegyük le a cipőnket, és azt is mondták, hogy ha nem tudjuk térden felül húzni a nadrágot, akkor kérhetünk rövidnadrágot, mert egy adott ponton vízben kell járkálni. Mezítláb indultunk meg. 

Az első terem padlója teljesen be volt terítve valami puha anyaggal, ami mind süppedt be, nehéz volt benne járni, de minden esést kivédett, úgyhogy azzal szórakoztam, hogy random eldőltem, mint kisgyerekként a paplanos ágyban. Hihetetlen jó volt, el is felejtettem, milyen így játszani.

Vigyorogva és feldobva indultam tovább. A következő terembe belépve hirtelen azt hittem, hogy a Mátrixba, vagy az Interstellar egy jelenetébe kerültem. Az egész terem tükör volt, a padló, falak, plafon is, és a plafonból földig érő fényfüzérek lógtak, amiknek a színe, fényereje és a fényforrás helye szinte állandóan változott. Néha elsötétült, aztán hullámzani kezdett, volt, hogy villogott, különböző színekben, a zene is folyton változott. Nagyon furcsa érzés volt, de pozitív értelemben. Néha olyan volt, mintha a csillagok között utaznánk (aki ismer, tudja, hogy gyerekként ez volt az egyik nagy vágyam :P ). Volt egy rész, ahol ki lehetett feküdni a tükörre, és csak nézni a fényeket. Közel spirituális élmény volt... Bármikor újra átélném. Nehezen is indultam tovább, ez a terem nagyon marasztalt. 

Ezután következett az a terem, amiben térdig érő víz volt, kellemes meleg. Itt a plafonról projektorok halakat (koi) és virágokat vetítettek a vízre, mi köztük járkáltunk, és amikor egy "hal" hozzáért egy emberhez, virággá változott. Utána olvastam a magyarázatot, egy program érzékeli, hogy mikor vetít emberre, és akkor átváltja a képet halból virágba. Az volt még a nagyon különleges benne, hogy nem egy előre felvett animáció volt, hanem mindig más, mert minden "hal"-ember interakció egyedi. "Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba." ... 

Sajnos képen nem jön át a vízre vetített kép

Ezután egy planetárium szerű terem jött (padlója tükör), középre kellett lefeküdni, és csak nézni az "eget", ahonnan csillagok helyett virágok jöttek felénk. Valahogy úgy volt megcsinálva, hogy egy idő után azt érezte az ember, hogy ő forog, lebeg, és nem egy helyben fekszik. Hát, innen is nehezen indultam tovább, egészen szédítő volt ez a hely.

Sajnos erről csak ilyen képet sikerült készíteni

Lehet, hogy nagyon elvont leszek, de ezek a helyek az élet-halál viszonyát juttatták eszembe, azt, hogy minden mulandó, és pont azért kell megbecsülni, amíg itt van. Amúgy a japánok sakura és koyo nézése (tavaszi cseresznyevirágzás és őszi levelek) is azt a mentalitást tükrözi, hogy a mulandó dolgokban is lásd meg a szépséget, értékeld. A cseresznyevirágzás 2 hétig tart, de olyankor aki mozdulni tud, kimegy egy dombra, parkba, akárhová, piknikezik és csak nézi a cseresznyefákat. Az őszi színes levekről is külön térkép van, hogy mikor és hol van a színek csúcspontja, és az emberek oda kirándulnak, hogy az őszi színeket lássák. Hát nem fantasztikus?

A virágos planetárium után egy nagy labdás terem következett - amint a megfelelő helyen megérintettünk egy labdát, az színt váltott és kiadott egy hangot. Mi alakíthattuk a terem színét és a hangokat benne.

Az utolsó terem volt az orchideás. Itt is minden tükörből volt, kivéve a plafon, onnan voltak leeresztve az orchideák, több is, összekötve. Ha valaki közeledett, egy szenzor érzékelte és a köteg virág fennebb ment, szinte helyt adva az illetőnek. Nagyon-nagyon szép volt az a színkavalkád, ami ott volt:) 

Innen nagyon feldobódva mentem hazafele, már az eső sem zavart. :) Röpke 40 perc alatt haza is értem, és ráadásul még mosni is tudtam egy adagot. 

Az élet apró örömei:)

Előző bejegyzés: Tokió - 3.nap

Következő bejegyzés: Fuji-nézőben 1.