Hiroshima

Kedves mindenki, akik kisgyerekkel együtt olvassátok a blogot - csak szeretnék szólni, hogy néhány bekezdésben írok az atombomba történetéről, úgyhogy lehet hogy az új dolog lesz a gyerekeknek.

Az első napomon Kiotóban zuhogott, és egész napra ilyen időt írt a net, úgyhogy úgy döntöttem, hogy nem várom meg ott, hogy igaza lesz-e az időjárás előrejelzésnek vagy nem, ezért leutaztam Hiroshimába. Eredetileg úgy gondoltam, hogy útban Fukuoka felé (ahonnan indul tovább a repülőm) "ugrok" majd be, de jobb, hogy így mentem, kellett neki ennyi idő, sőt, még több is lehetett volna. Most is a shinkansennel mentem (a nagyon gyors vonat), kb. 300 km-et tettünk meg kevesebb, mint 2 óra alatt, de szerencsére ez is teljesen fedve volt a JR Pass-el.

Volt egy nagyon emlékezetes jelenet a vonaton: egy mellettem ülő külföldi társaság véletlenül kiöntött egy pohár kávét a földre, és amíg keresgélték a pzs-t, hogy feltöröljék, kb.1 percen belül odajött a kalauz (vagy valami olyasmi, egy kis hölgy), és hozott is egy csomag szalvétát, amivel nagyon kedvesen ő is odaállt feltörölni a kávét! Hihetetlen ez a kedvesség és segítőkészség, sok nép példát vehetne róluk...

Hiroshimaról nyilván mindenkinek az atombomba és a robbanás képe jut eszébe, és jó volt látni, hogy a város azért nagyon is tele van élettel. A támadás során 200.000 ember vesztette életét és 2 km-es körzetben szinte minden porrá égett, de most több, mint egy millióan lakják.

Elsétáltam a Peace Memorial Park felé, ahol a fő látnivalók az A-bomb Dome nevű épület és az atombomba támadással kapcsolatos múzeum. 

Az A-bomb Dome a robbanás előtt Hiroshima egy fontos középülete volt. 

Az atombomba szinte pont fölötte robbant fel (tőle kb.160 méterre, 600 méter magasan), de (vagy épp ezért) a szerkezete nagyjából épen maradt. Hihetetlen mementó arról, ami történt.

Az 1960-as években, amikor már kezdték újraépíteni a várost, két táborra szakadtak a városlakók, az egyik azért kampányolt, hogy bontsák le, ne legyen ott ez is emlékeztetőül, a másik azért, hogy tartsák meg pont azért, hogy ne merüljön feledésbe, ami történt. Végül az épület megmaradt, és karbantartják, hogy ne omoljon össze, maradjon úgy, mint amilyen a robbanás után volt. Szomorú és nyomasztó látvány.

A Peace Memorial Park-ban több szobor és emlékmű is van, köztük a Children's Peace Monument (a támadás gyerek áldozatai számára), és a Flame of Peace (béke lángja), ami elvileg addig fog égni, amíg vannak nukleáris fegyverek a Földön. Hát, sajnos nem tűnik úgy, hogy hamarosan ki lehetne fújni:(. 

Itt található a Peace Memorial Museum is, ami teljes egészében a hiroshimai atombomba robbantásról és a nukleáris fegyverekről szólt. Na, hát ez igazán szomorú és nem is fényképeztem itt sokat. Sokan adományoztak ennek a múzeumnak emléktárgyakat, például az áldozatok régi használati tárgyait, ruháit, fényképeit, és háttértörténeteket osztottak meg az áldozatokról. Képek is voltak, hogy nézett ki a város a robbanás előtt és után, képek az emberekről, történetek, és az utolsó teremben a nukleáris fegyverek hátteréről és a mostani helyzetről.

Hát, szóval nem ez volt a legvidámabb napom eddig. Már be is volt sötétedve, amikor innen kijöttem, s indultam vissza a vonatállomás felé, de nagyon meg akartam kóstolni az okonomiyaki-t, amit itt állítólag nagyon jól készítenek el. Ez egy érdekes kaja, nagy sütőlapon készül, palacsintatészta (szerűség), káposzta, hús, meg még néhány dolog, amiről nem tudtam, hogy mi volt, és egyben sütik meg. Ilyen helyen készül és így nézett ki: 

Itt úgy volt, hogy volt még kb. 30 percem a vonatig. Beugrottam erre a helyre, s kérdeztem, hogy vajon mennyi idő, amíg egy ilyen elkészül? A szakács nem igazán beszélt angolul, s akkor két másik pasas közbeszólt, hogy segítenek. Sajnos velük se nagyon tudtunk értekezni, s akkor megfordult egy csaj a pulttól s kérdezte: "May I help you?" (Segíthetek?). Végül vele kibogoztuk a helyzetet s segített rendelni :D nagyon rendes volt mindenki. A pasasok kérdezték, hogy nekünk mi a jellegzetes ételünk, s akkor mutattam a gulyásról képeket s kérdezték, hogy mi van benne :D jófejek voltak. 

Végül elértem a vonatot, de nagy kínban voltam, mert nem tudtam, hogy illik-e vagy nem a vonaton ilyesmit enni? Azt tudtam, hogy utcán menés közben nem esznek, az nagy illetlenség, de a vonattal nem tudtam, mi a helyzet, és nem igazán akartam én lenni a tudatlan külföldi. Vagy egy fél órát üldögéltem mellette, s arra gondoltam, hogy na majd otthon milyen jó lesz. Akkor leült a mellettem levő székbe egy japán csaj, s elkezdett enni egy tányér bolognai szerűséget, s akkor gondoltam, hogy szupeeer, kösziii, akkor én is eszek :D Jól is esett, mert már éhes voltam s volt még vagy 2 óra, amíg hazaértem. Hazafele menet beugrottam még néhány templom udvarára, teljesen elvarázsoltak, s arra gondoltam, hogy jé, milyen jó, még van 3 teljes napom Kiotóban, amikor leesett, hogy ja nem, nem kedd van, hanem szerda, úgyhogy már csak két teljes napom van. Jajj! Este gyorsan nekiálltam megtervezni azt a két napot.

Folyt.köv.:)

Előző bejegyzés: Fuji nézőben 2.

Következő bejegyzés: Kiotó