Bambuszok és őzek

Péntek reggel egy másik híres helyre mentem el, az Arashiyama-i bambusz erdőbe. Egyszer ez jött fel a laptopomon az automatikus háttérképnek, s azóta el szerettem volna jönni ide, annyira szürreálisnak tűnt ez a hely:) Az út oda elég hosszú volt, mert a város másik felén volt, és busszal és vonattal is kellett menjek, de a hely hangulata nagyon érdekes volt.

Nyilván itt is sokan voltak már kora délelőtt, de ez ezzel jár. Itt még sok mindent meg lehetett volna nézni, van egy majompark és egy híres japán színész kertje, de siettem, mert el akartam érni Nara-ba, egy aranyos kisvárosba Kiotótól délre. 

Az út oda még egy jó óra volt, de megérte. 

Nara arról híres, hogy az egyik buddhista ágazat nagy temploma és központja van itt, és nagyon különös a parkja, mert tele van szabadon mászkáló, szelíd őzekkel (kb. 1300-al). Az őzek régóta ott vannak, és egy legenda miatt szent állatnak tartják őket. Olvastam már róla és több képet is láttam, de mégis tátva maradt a szám, amikor az egyik kanyart bevéve megláttam egy kis őzikét, ahogy nyugisan üldögél a füvön, és mellette fotózkodik valaki :D Az elején azt hittem, hogy azért legalább be vannak kerítve, hogy ne menjenek ki a parkból, de nem, ezek az őzek teljesen nyugodtan sétálnak akár az út közepén is. Olyankor a forgalom leáll, és mindenki szépen türelmesen megvárja, amíg az őz átbattyog az út másik oldalára, vagy ahova kedve szottyan. Nagyon vicces volt:)) Ha valaki kajával járkált, azt rögtön kiszúrták és követték, s próbálták megkaparintani az ételt. Szóval nagyon érdekes volt, és igazából nekem jobban tetszett, mint a bambuszerdő. Néhány kép az őzekről (kb.ez volt a gondolatmenet: Á, ott egy édi őz, le kéne fényképezni. De már egy csomó kép van az őzekről. Nem baj, ez most másképp ül/néz. Katt.:)) ).

Az egyik kisebb buddhista tempom előtt megálltam, előttem valaki hangosan imádkozott/énekelt. Amikor a bácsi hátrafordult és meglátott, odahívott, valamiket mondott, és mutatta, hogy mit csináljak (meghajlás, egy tapsolás, két kéz összetéve), s utána megint imádkozott. Nagyon különös volt, de jó értelemben. 

Elmentem ahhoz a buddhista templomhoz is, amiről híres a város, a Todai-ji-hez. Örülök, hogy bementem, mert nagyon különleges hely volt. A világ egyik legnagyobb fa épülete, és pár száz éve még nagyobb volt, de kétszer is leégett, és már nem építették vissza akkorára. Belépéskor lehetett füstölőt égetni, és a főépületben is volt valami füstölő, aminek szuper illata volt, bárcsak át tudnám azt is adni:) Egy hatalmas Buddha szobor van itt, a méretei elképesztőek, 15 méter magas. Körbe lehetett járni. 

Őzek és a Todai-ji

Todai-ji

Innen visszamentem a parkba, ahol megint ámultam az őzeken:) Ez a tó volt a kedvenc tavam az egész Japán út alatt. Az őz épp ásított, amikor fényképeztem:)) (a középső képen)

Lassan indultam vissza az állomásra. Az egyik épületen megpillantottam azt a feliratot, hogy Come in, free rest space and rooftop (Gyere be, ingyen pihenőhely és tetőtér) vagy valami ilyesmit, és gondoltam hogy hát bemegyek, épületek tetejére mindig jó felmenni. Ez egy kiállítóterem volt és több minden is volt bent. Néhány kedves, idősebb férfi és egy hölgy alkalmazott fogadott és nagyon aranyosak voltak, érdeklődtek, hogy honnan jöttem, s megmutatták a termet, ahol volt egy bemutató, hogy hogyan biztosítják földrengés ellen az épületeket. Nagyon vagány volt! Eddig nem tudtam, hogy hogy működik, de nagyon érdekes - a föld alá építenek be kilengés csillapítókat (hát nem tudom, hogy ez-e a megfelelő kifejezés, na de értitek), és egy kis animáción meg is lehetett nézni működés közben. Akit érdekel, annak elküldöm a videót:) Volt egy szék is, ami különböző, itteni földrengések során érzett mozgást szimulált, ki is próbáltam, a kedves bácsik levideóztak. Nagyon érdekes volt és el sem tudom képzelni, hogy milyen rossz lehet egy ilyen élőben (mielőtt jöttem, többek között a földrengés miatt is izgultam :P ). Utána azt is ki lehetett próbálni, hogy milyen a lengéscsillapítóval. Ég és föld a különbség, második alkalommal csak egy enyhe lengedezést éreztem.

A tetőtérre is felmentem, lehetett látni a templom tetejét és a "hegyet" (342 méter magas). Nagyon szép volt :)

Innen már tényleg hazafele indultam. A vonatállomáson át akartam adni a helyem egy idősebb bácsinak és szóba elegyedtünk. A feleségével ketten utaztak, hongkongiak, de Amerikában élnek már évtizedek óta. Egymás mellé ültünk a vonaton is és nagyon jót beszélgettünk az úton. Elmesélték, hogy voltak Romániában is, és megnézték Brassót, Szebent, Máramarost, még a Királykőt is. Képeket is mutatott:) Tetszett nekik és mondták, hogy milyen barátságosak voltak az emberek. Yay:) Ja és felemlegette, hogy mennyi sült húst esznek az emberek nálunk:)) 

Hazafele még megálltam enni egy gyoza-s helyen, mert akárhogyis, de ez a kedvenc itteni kajám :) Megkérdeztem valakitől, hogy melyik a szójaszósz, mert annyiféle lötty volt, nem volt egyértelmű. Megmutatta, s még kitöltött egy kis átlátszó folyadékot egy tálkába és borsot szórt bele, s azt mondta, hogy "New challenge for you" (új kihívás neked). Hmmm. Hát nagyon jó volt :D Ecet volt és bors, és szuperül talált a gyoza-val. 

Hazafele menet elmentem még néhány esti kivilágított templomhoz, mert nagyon szépek. 

Az egyik standnál vettem egy kis valamit, ami... hát, nem az volt, mint amire gondoltam:)) Úgy volt kiírva, hogy cucumber with lemon spice (citrom ízesítésű uborka), és teljesen úgy nézett ki, mintha fagyi lenne!! Én nem tudom, hogy, szerintem fáradt voltam, és lehet megzavart, hogy desszertes helyen volt, de azt hittem, hogy ez is egy ilyen japán érdekesség, uborka alakú, de citrom ízű fagyi, he he, milyen vicces. Hát nem. Ez uborka volt, egy pálcikán, és egyáltalán nem volt citrom íze:))) Nem erre számítottam, de aztán már csak nevettem rajta:))

Azért este még visszamentem az egyik élelmiszerüzletbe, mert a gyoza finom volt, de 6 darabbal nem laktam túl jól. Az itteni kis üzletekben nagyon finom kajákat lehet kapni, sushitól elkezdve levesig mindenfélét. Vannak kis rizsgombócok, bennük hússal/rákkal/lazaccal (onigiri a neve), azokat is megkóstoltam és még a tengeri herkentyűs is ízlett:)) Ma este azt mondtam, hogy sushi-t fogok venni (ami ráadásul 9 után féláron van), mert milyen az, hogy eljövök ide, és meg se kóstolom (vendéglőben elég drága, és ugye nem tudtam, hogy egyáltalán meg fogom-e enni). Nem volt rossz, de számomra nem olyan valami, amit alig várom, hogy újra megkóstoljam. A konyhában megkérdeztem a japán ismerősöket, hogy akkor ezek mik is, és hogy kell enni, s utána érdeklődve kérdezték, hogy na ízlett-e:) 

Gyoza ecettel és szójaszósszal, uborka... Sushi és vega "sushi"

Az egyik kedves nővel többet beszélgettünk, és elmesélte, hogy divattervező, és régi kimonókat alakít át hétköznapi ruhákká. Le is hozta az övét, ami az édesanyja kimonoja volt, és most az ő kabátja. Felajánlotta, hogy próbáljam fel:) Ilyen volt:

Szóba kerültek még az ainu-k is, ami Japán őshonos népe, egy teljesen külön rassz, akik az északi szigeten élnek. Természetközeli nép, de sajnos már csak kb. 200-an mondhatják el magukról, hogy mindkét ágról ainu-k. Érdekes, hogy kinézetre is teljesen mások, mint a japánok, és őket lehet az "igazi" őshonos népnek tekinteni a japán szigeteken.

Ma is hosszú napom volt, és szinte 30.000 lépést tettem, ami nekem nagyon sok. Alvás!:)

Előző bejegyzés: Kiotó

Következő bejegyzés: Kiotó képekben