Tokió - 1. nap
Az első két nap Tokióban elég döcögősen telt. Nem vettem fel a ritmust, nem mértem fel, hogy valójában milyen sok időbe telik eljutni A-ból B-be (és most nem feltétlen arra gondolok, hogy hosszú az út, persze az is, de nem tudtam, milyen macera megkeresni a jegyautomatát, a megfelelő vágányt, ahonnan indul a vonat, utána a kijáratot a 15 lehetőségből... Newsflash: ha egy látványosságot úgy hirdetnek, h "2 percre az X állomástól", akkor azt úgy kell érteni, hogy 2 perc akkor, ha már a megfelelő kijáratnál vagy, hanem sok szerencsét, sétafikálhatsz 20 percet, amíg egy másik kijáraton kimenve megkeresed azt a bizonyos látványosságot). Ez is, meg a délután rámtörő álmosság s hogy éjszaka 2-3-ig nem tudtam elaludni (jetlag?), még rátettek egy lapáttal. Többször megfordult a fejemben, hogy rosszul tettem, hogy ide jöttem, és már vártam, hogy mást is lássak az országból, ne csak ezt a hatalmas betondzsungelt. Ez aztán megváltozott, de arról majd később :)
És akkor mik is történtek az első nap? Az első szállásom a Nippori vonatállomás közelében volt, ahonnan a "kis" hátizsákommal indultam meg várost nézni, mert a további 4 éjszakára a Shinjuku negyedbe foglaltam szállást. A Nippori egy elég nagy vonatállomás, de 5 percre tőle van egy nagyon csendes, hangulatos buddhista templom, amire véletlenül bukkantam rá. Annyira tetszett, hogy itt töltöttem egy jó fél órát, csak bámészkodva és örülve, hogy itt lehetek. Be is mentem az egyik épületbe (a buddhista templomok udvarán több épület van, különböző funkciókkal). Telve voltam azzal, hogy milyen jó itt! A templom közelében egy buddhista temető volt.
Innen tovább sétáltam, és az Ueno parkba jutottam, ami helyt ad a Tokiói Nemzeti Múzeumnak is. Ide be szerettem volna menni, egyrészt azért, mert érdekelt a kiállítás, másrészt, mert reménykedtem, hogy le fogom tudni tenni a táskámat, mert minimalizmus ide vagy oda, azért az a 8 kg a nap közepére már pont a duplájának tűnt. Úgy tűnik, a japánokat nem zavarja, ha az emberek nagy hátizsákokkal járkálnak a múzeumban, mert alig volt néhány csomagmegőrző. Úgy kellett egyet levadásszak, figyeltem, ki mikor veszi ki a csomagját s gyorsan lecsaptam az üres szekrényre.
Maga a kiállítás jó volt, de valahogy nem hatott meg annyira, gondolom részben a fáradtság miatt. Bosszankodtam, hogy múzeumba jöttem az első napon, szinte elaludtam egy széken. Utólag belegondolva azért megvolt az előnye, mert a második szállásra csak késő délután tudtam amúgyis bejelentkezni, s addig nem tudtam volna mit csinálni a csomaggal.
Ez egy több méteres tekercs volt, egy egész panoráma rajz:) nagyon tetszett.
A múzeum után tovább sétáltam az Ueno parkban, néhány kép róla:
Egy adott ponton arra gondoltam, hogy én lesétálom azt a gyenge másfél órát, ami a szállásig volt, mi az nekem (haha). Kb 15 perc után feladtam, s kerestem egy vasútállomást, ami a fennebb részletezett nehézségekkel járt, úgyhogy így is egy óránál tovább tartott, amíg elértem a szállásra (Unplan Shinjuku). Ez is hasonlított az Owl Hostelhez (az első szállás neve), 16 személyes női háló, most is a felső emeleten kaptam helyet, amit jobban szeretek, mint az alsót (olyan jó tábori hangulata van). Amúgy a folyosónkon csak női szobák vannak, és a folyosó és a szoba ajtaja is kóddal nyílik. Adnak a biztonságra.
Shinjuku negyed szinte arcon csapott az egész napos park, múzeum, buddhista és shinto templomok után a rengeteg reklámjával, magas épületeivel, a tömeggel. Szerencsére a szállás egy csendes utcában van (nem ebben:) ).
Előző bejegyzés: Az indulás s az érkezés (Tokió 1.rész)
Következő bejegyzés: Tokió - 2.nap
Megjegyzések
Megjegyzés küldése